Vége az arab kalandnak? Megszólalt a magyar válogatott játékos ügynöke

Arról szólnak a hírek, hogy a 34 esztendős futballista átadólistára került.

Többen is kinézték.
A Nemzeti Sport értesülései szerint több szigetországi klub is érdeklődik az MTK futballcsapatának 23 éves játékosa, Kosznovszky Márk iránt.
A lap elsőként az angol másodosztályban szereplő Portsmoutht említette meg:
„A Wales Online vasárnapi cikke először is a Football Insider információira hivatkozva ír a Portsmouth ajánlatáról, hozzátéve, hogy az angol klub ötszázezer euró körüli összeget ajánlott Kosznovszkyért, ám az MTK többet szeretne kapni. Mint korábban jeleztük, a kék-fehéreknél 1,5 millió euróra, vagyis mintegy 1,2 millió fontra taksálják a korábban az olasz Parma utánpótlásában is megforduló játékost, akinek 2027-ig szól a szerződése a kék-fehéreknél” – írja a Nemzeti Sport, amely hozzátette:
A Wales Online Kosznovszky kérői kapcsán megemlíti a The Sheffield Star értesülései alapján a Sheffield United érdeklődését is, majd a szintén a Championshipben szereplő, walesi Swansea Cityt is az érdeklődők közé sorolja.
Ugyanakkor kiemeli, a Leyton Orinettől múlt héten 1,6 millió fontért szerződtetett Ethan Galbraith érkezése után kérdéses, hány középpályást tervez még igazolni a Swansea, amelynél az ingyen igazolható, izraeli válogatott középpályás, Gavriel Kanicsovszki is képben van – akit néhány hete a Ferencvárossal is hírbe hozott az izraeli sajtó.”
Az Öltözőn Túl emlékeztetett arra, hogy Kosznovszkyval kapcsolatban már tavaly decemberben felröppentek hírek arról, hogy több angol csapat is érdeklődik iránta – akkor a Blackburn Rovers és a Norwich City nevét emlegették. A mostani hírekhez annyit tesznek hozzá, hogy a Swansea – amely már csaknem fél éve folyamatosan figyeli őt – ajánlatot tett érte.
Frissítés: időközben a Portsmouth megtette második, 800 ezer fontról, valamint bónuszokról szóló ajánlatát. Kosznovszky neve egyébként már annál a spanyol élvonalbéli Deportivo Alavésnél is felvetődött, amely Kata Mihályt is vinné.
Ezt is ajánljuk a témában
Arról szólnak a hírek, hogy a 34 esztendős futballista átadólistára került.
Fotó: Purger Tamás/MTI/MTVA